Változás a 2024. 12. 31-i állapothoz képest: anyatehenek ▼ −67 / −1,3% (korábban: 5 215), összes egyed ▼ −123 / −1,1% (korábban: 11 643).
A hereford a 18. században alakult ki Nyugat-Angliában, Herefordshire grófságban, ahol a helyi szarvasmarhákból gyorsan érő, a legelőfüvet jól hasznosító húsmarhát nemesítettek. A törzskönyvet 1846-ban nyitották meg, és mára a hereford minden kontinensen elterjedt. A szarvas változat mellett a szarvatlan hereford is széles körben elterjedt.
A fajta közepes testű, sötétvörös szőrű; a fej, a nyak alsó része, a has alja, a farokbojt és a lábak alsó része fehér. A herefordok barátságosak és könnyen kezelhetők, általában könnyen ellenek, az anyatehenek gondos anyák, és sokáig maradnak az állományban. A fajta jól tűri a hűvös éghajlatot, alkalmas egész éves szabadtartásra és extenzív legeltetésre, a félig természetes élőhelyek gondozására is.
A hereford húsa szaftos és jól márványozott. A fiatal állatoknál a zsír viszonylag korán rakódik le, ezért hizlaláskor figyelni kell a takarmányozás intenzitására és a vágási életkorra. Keresztezésben a hereford nyugodt vérmérsékletet és jó takarmányhasznosítást ad az utódoknak.
Az első herefordok 1978-ban érkeztek Észtországba, amikor Fehéroroszországból és a Mari Autonóm Köztársaságból fiatal szarvasmarhákat hoztak a Võru és a Sõrve szovhozba. A modern tenyésztés kezdetének 1994-et tekintik, amikor Finnországból megvásárolták az első üszőket; tenyészbikákat később Finnországból, Svédországból, Dániából és Magyarországról hoztak.
Főbb adatok
- Eredet: Anglia, Herefordshire
- Testtömeg: tehenek 550–750 kg, bikák 800–1100 kg
- Szín: sötétvörös, fehér fejjel és hasaljjal; szarvas vagy szarvatlan
- Erősségek: könnyű ellés, nyugodt vérmérséklet, ellenálló képesség, jó gyepitakarmány-hasznosítás
- Megjelenés Észtországban: 1978 (modern tenyésztés 1994 óta)



